Vannak olyan pillanatok az életben, amikor annyira hiányzik nekünk valaki, hogy ki szeretnénk őt szakítani az álmainkból és úgy igazából meg szeretnénk ölelni!
Egyedül vagyok, most senki sincs körülöttem, ritka pillanataim egyike...Van időm magamba szállni és gondolkodni,csak az érzéseimnek élni. Néha kell a lelki feltöltödés, ezt most a Szeretetkönyvvel teszem, gyertya fénnyel koronázva...
Mégis közben azon járnak a gondolataim, amin nem kellene, szeretnék kiszakítani valakit az álmaimból, de tudom nem lehet,talán soha, talán soha...olyan kegyetlen tud ez az érzés lenni. Szerte foszlana a kis csoda, a varázs, ha megtörténne. Mindketten tudjuk, csak a lelkünk lángol elfojthatatlanul, de minden tűz kialszik egyszer, ha nem lesz mi táplálja a lángot. De nem akarom, hogy kialudjon a tűz, hisz magam is tűz vagyok, és lángolok,perzselek...
Értelmet adnak az ilyen kis varázslatok, érzések az életemnek, soha nem voltam sablon ember és nem is szeretnék azzá válni,aki egyszerűen beleolvad a hétköznapok szürkeségébe, szeretnék hagyni "egy lábnyomot" magam után.