Érzem az igazságot, egyre jobban érzem...Miért születtünk meg ide a hazug világra, ahol a történelem olyan mint egy rugacsos anyag, ki-ki a kedvére, az aktuális uralom képére alakíthatta. Mesét tanultunk az iskolákban? Hol az igazság? Nem fogok fejet hajtani a pénz impériuma előtt! Nem, nem, soha! Nem fogok hallgatni, gyávaságból, félelemből. Magyarországról el lehet menni... -Igen? S mi megyünk el, akik érzik az igazságot, a fojtó gázt, ami lassan megöli az emberi szervezetet, üressé teszi a gyermeki lelkeket? Én is elmentem, azt hittem jobb lesz, de ne felejtsd el házad lehet bárhol, de hazád csak itthon. Most itthon van rám, ránk szükség, azokra akik érzik még az igazságot, s él bennük a törvény tisztelő, cselekvő hazafiság.

Itthon a világot ismered meg, külföldön pedig önmagad....

Honvágy? Heimweh? Homesick?

Itthon vagyok, a hazám Magyarország! Megtanultam értékelni, sajnos keserű tapasztalatok árán. Az álmom egyelőre meghíúsult, hiába dolgoztam, mint rabszolga, nem sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy kimenjek Angliába nyugodt lélekkel s főleg egyedül. S nem utolsó sorban lelkileg is megsínylettem az utóbbi két hónapot. Talán még nem vagyok elég erős?! Sikerült megtaposni a méltóságomat az önmagamba vetett hitemet. De nem adom fel, erős leszek, küzdök az álmaimért. Ha nem most váltom valóra akkor később. Visszamegyek Budapestre, élni akarok, újra itthon, ahol szabadon beszélhetek az anyanyelvemen, s nem mondják azt mint Mödlingben, hogy ne beszéljek magyarul a magyarral. Én igenis magyarnak születtem, s nem fogok németül beszélni egy szintén magyarral, ha nem muszáj...Az aupairkedés sem sikerült igazán fényesre, hiába tettem meg mindent. miért húztam mostanában mindig a rövidebbet? Az újgazdagok kénye-kedvének való megfelelés, a mániák, amik felörlik az ember idegeit, köszönöm, ebből többet nem kérek. Házi rabszolga nem leszek! Gondolja meg minden külföldre igyekvő, elég erős és kitartó-e ahhoz, hogy elmenjen s akár aupairként vagy "házvezetőnőként" stb. dolgozzon, robotoljon borravalóért, mert amit én kaptam fizetés gyanánt az csak trinkgeld volt. Shoppingolást ilyen fizetésből el lehet felejteni...Hihetetlen erővel és kitartással kell felvérteznünk magunkat, ahhoz, hogy leküzdjük a megpróbáltatásokat. Csak így győzedelmeskedhetünk bármilyen helyzetben....

Csillámporos valóság

Angliai jövőm megalapozásához úgy gondoltam bevállalok a nyáron két hónap „házvezetőnősködést” egy magyar származású, (anyja magyar, apja lengyel) bécsi musical énekesnőnél. Egy kedves baráton keresztül jutottam el Bécsbe, ide az első kerületbe, a Stephans Dom mellé egy kis utcácskába…

Én vagyok a 6. aki, merészen, azt gondolta irányítani fogja egy ház mindennapi életét, teendőit. A próbálkozók nagy része egy-két hét után a távozás útjára lépett. Miért is? Bennem is ez a kérdés merült fel, mikor megkaptam az állás ajánlatot. Mérlegeltem pozitívumokat és negatívumokat egyaránt, de nem jöttem rá, mi lehet az, ami vagy aki elriasztja a próbálkozókat. Már azóta tudom...
Amikor megérkeztem, még semmi különös nem fogadott, úgy éreztem – oh igen én ezt meg tudom csinálni, nem sok ez a két hónap, ki lehet bírni. Még aznap este megismertem a művésznő fiát, akire csak azt a jelzőt biggyeszteném, selyemfiú…22évesen. Már akkor láttam rajta, hogy Gucci, Prada, Chanel...sorolhatnám körül forog az élete, de igazán ez csak második napon bizonyosodott be. Az ott töltött idő során sok közmondás értelmet nyert számomra, amit régen az iskolában felváltva fújtunk. A fiúra a legtalálóbb mondás, így hangzik - Nem mind arany, ami fénylik! Ez 100%-ban beigazolódott, főleg igényesség terén, néhány dologban. Kívül szép, rendezett Gucci Zakó stb., az alsónadrág viszont széklet nyomos Hugo Boss, elhasználódott zokni. S nekem ezt kellett kimosni… mielőtt az olvasó legyintene, megjegyzem még egyszer, 22éves fiatalemberről van szó, nem egy kisgyerekről. A zokni minőségére a későbbiekben a válasz az volt, funkcionáljon, ne szép legyen. Így hagytam tehát funkcionálni, a maga sajátos igénytelenségében.

Érdekes életet él különben, éjszaka főz, mászkál, a nappal nagy részét alvással tölti. Első nap már kimutatta a foga fehérjét, annyit mosogattam utána, mint más egy hét alatt. Elvileg egy Swarowski kristályokkal foglalkozó cégnél a Director Austria, tehát az ausztriai képviselő. A munkában nem verejtékezik a nap során, tapasztalhattam.

A szobájából csak akkor jön ki, ha nagyon muszáj biológiai szükségleteit kielégíteni… Mint minden este szokás szerint főzött, az edényeket mindent elöl hagyva, össze- vissza szórva, én meg, akit rabszolgának hisz, mentem mosogatni. Mindent rendbe téve azt hittem nyugovóra térhetek, este 11-kor már véget ért a napom, oh én naív… a gyerek fél órára rá úgy érezte, még nem evett eleget, kijött és összekoszolt újra mindent… a szolga ment és újra rendbe rakta a konyhát. Úgy érzem ez volt az első indok a lapon, amiért a többiek itt hagyták a családot. Azt hiszi ez a kis mitugrász, mi magyarok rabszolgák vagyunk, bármit megtehet velünk. De, legalább amikor látja, hogy már másodszor nyalom utána a konyhát, annyit kinyög – Danke. Ez a legkevesebb.

Második nap fél nyolckor indult, a művésznőnek is vannak sztár allűrjei, de ő legalább tisztességes még velem. Az ő mániája a leopárd minta, a reggelit ilyen tálcára kell készíteni, piros szalvéta alátéttel, minden reggel Dinkel flocken-t eszik Grapefruittal, sovány, fasten joghurttal nyakon öntve. A reggeli mellé kell készíteni a számára fontos 3 újságot is a Kurir-t, a Kronen Zeitungot és az Österreicher-t, hogy tudja a napi news-t és ha róla van cikk kitéphesse… Ezek még betanulhatóak, elfogadhatóak a többivel együtt, hogy pl. mit hogy szeret, mit hogy kell takarítani stb.

21 évesen nem sok fiatal éli át ezt a helyzetet, azt hisszük legtöbben, ha kijövünk a Főiskoláról, Egyetemről, hogy már miénk a világ, vár a bőr forgószék, erősek vagyunk és bátrak. Ezt a kiváltságot a protekcióval rendelkezők érik el. Sajnos a többség megízleli a keserű valóságot és visszavágyna inkább az oltalmat adó iskola védőszárnyai alá.

Így jártam én is, csak úgy érzem nehezebben indulok el az élet rögös útján, mint mások. Mivel az első munka élményem nem igazán bátorító a jövőre nézve, vagy talán mégis ez fogja a későbbiekben acélozni a kitartásomat? Előfordulhat. Most mindenesetre úgy érzem, harcolni fogok azért, hogy többet ne törhessék meg az emberi méltóságomat, a büszkeségemet, a világlátásomat.

Harcolok, mert az egész élet egy vég nélküli harc… sajnos azt a világot éljük, ahol nem az érzések számítanak, hanem a gátlástalanság és a pénzközpontúság uralkodik. Néha úgy érzem, már nagyon sokat nem kell várnunk és eljön az apokalipszis, az emberek annyira elkorcsosodtak, alig pislákol bennük a becsület vagy egyáltalán a szeretet.

Komoly pszichológiai következtetéseket lehetne levonni, az itt eltöltött idő alatt. A nő mániás, hihetetlen mennyi kacat van a lakásban szerte- szét az csak, hogy az üveggömbök, színes kövek tömkelegét említsem. S nem csak tárgyakra mániás, hanem a környezetére is, az egészben ez a legrosszabb rám nézve. Mindig van olyan dolog, amibe bele tud kötni, pedig precízen teszek mindent. Ez betegség már, normális ember nem kezd el ugrálni, hogy ez miért így van, miért úgy van elmosogatva, miért nincs még a pohár a helyén, miután hazajött Klagenfurtból. Az ilyen ember, minek vesz fel akkor bárkit is, csinálja meg úgy, ahogy neki tetszik, dolgozzon, főzzön, mosson, vasaljon, takarítson egyedül s akkor csak magát okolhatja, ha nem tetszik valami. Ha én elmegyek nem fog még egy ilyen bolondot találni, aki ilyen kevés pénzért, ilyen körülmények között, rogyásig dolgozik nekik. S még múlt héten a nő tett nekem szemre hányást, hogy a 400 euró sok pénz és ezért alig kell dolgoznom valamit. Nem tudom, hogy lehet úgy ítélni, hogy ő itthon sincs. Nem látja, hogy a fia egy nap, pontosítok egy délután alatt, mivel akkor kel fel, kb. 4 inget dob a szennyesbe a többi ruháról nem is beszélve.

A képzelet béli pohár augusztus első hetében telt be, amikor is azt mondtam, vége, nincs tovább.

A gyerek partit tartott egyik nap, üvöltött a zene éjszaka, attól tartottam kihívják már a rendőröket, mivel mégis csak az első kerületben, egy bérházban lakunk. Megúszta. Reggel viszont idegen csaj támolygott ki a szobájából, mikor én már nagyban a házi munkát végeztem. Én nem fogok „bordélyházban” dolgozni, csak ez járt akkor a fejemben. Tisztességes családban nőttem fel, ahol az ilyenekhez nem szoktam hozzá, sőt még Budapesten a kollégiumban sem volt ilyenre precedens.
Két nap múlva a srác barátnője is megjelent, akivel annyira élvezték kis játékaikat, hogy szinte ébren töltöttem miattuk az egész éjszakát. S másnap mosolygva Guten Morgent kívántak…nem tudom kinek volt jó az a morgen…nekem nem az biztos.

Elhatároztam magam, vége, kiszállok a játékból, így a vége felé már néha olyan érzésem volt, mintha orosz rulettet játszanék, s a tét a lelki épségem, a józan eszem volt.

Pénteken hazajött a művésznő s kész tények elé állítottam. A teljes igazságot nem lehetett elmondanom, mert csak vita lett volna belőle, így azt kellett hazudnom, hogy Angliából kaptam e-mailt, előbb kezdhetek a szállodában, ahová jelentkeztem. Csak így tudtam megszabadulni tőlük. A kényszer hatására az alakoskodást, színészkedést ügyesen elsajátítottam a családnál.

Úgy érzem, ez viszont nem éppen a pozitívumok közé sorolható tulajdonság. A fizetésemet nem kaptam meg teljes egészében, belekötött, hogy a teljes hónapot pár nap híján, még nem dolgoztam le. S ezért nem a teljes összeget a 400 eurót kaptam meg, hanem csak 350 eurót kaptam kézbe. S még ezt is mosolyogva kellett megköszönnöm. Teljesen magam alatt voltam, mert borravalóért dolgoztam, napi 24 órás készenlétben. A köszönömje, üresen hangzott, mikor elbúcsúztam. A srác mikor bekopogtam a szobájába, hogy elköszönjek tőle is, teljesen be volt szívva, a marihuána áradt belőle, még soha nem láttam ilyennek, csillogtak a szemei. Sok sikert kívánt a maga hűvös érzelemnélküli stílusában, majd becsapta a szoba ajtaját. Ennyit a munkámról, neki tettem meg a legtöbbet -visszagondolva.
Majd a művésznő szobájához mentem és jeleztem felé, indulok. Kikísért, de meg sem várta, hogy kilépjek az ajtón, elindult a konyhába megnézni, hogy minden kulcsot, telefont, pénzt kitettem-e. Így az ajtót én tettem be magam után, mint egy utolsó, szánalmas rabszolga, de legalább már felszabadult, könnyű lélekkel, mint egy kis madár, akit kiengedtek az aranykalitkából…

Wiener Sklave?!

Bécsben vagyok lassan egy hónapja, július 9-én kezdődött a kiküldetés..a célom pénzszerzés az angliai boldogulásomhoz.
Nem gondoltam volna, hogy itt tanulom meg igazán, milyen az alakoskodás, a megalázás az igazi élet. Egy magyar származású bécsi musical énekesnőnél dolgozom, mint kutya pecér és házvezetőnő...nem épp a szakmámnak megfelelő, de úgy gondoltam, két hónapig kibírom.
Azt hiszem keserédes tapasztalatokat szereztem és szerzek folyamatosan a sznob világ csillámporos valóságáról...folytatás következik