Lassan a végére érek...el sem hiszem, hogy már két éve itt vagyok Budapesten. Annyi hatás ért, jó és rossz egyaránt.
Már beleolvadtam a nagyvárosi környezetbe, mint kaméleon, felvettem a színeket, szokásokat. Amikor idejöttem, nem bírtam elfogadni, hogy az emberek miért olyan mélabúsak, néznek csak mereven kifelé a fejükből a metrón. Már tudom, a város elidegenít, tömegmagányossá tesz. Kimeríti a tested és a lelked. Jó itt élni, de megkell találni az arany középutat, hogy ne váljak én is ilyenné, mert szeretném megőrizni az egyéniségemet.
Lassan elválok megint a két év alatt megismert emberektől. Van akivel úgyérzem később is barátok maradunk, de sajnos van, akiről azt hittem igaz barát és óriásit kellett csalódnom benne. Talán az igaz barátság már nem is létezik, egy álomkép számomra?!Mindig igaz barátokra vágytam, de a legtöbb esetben csalódás volt a vége. Már nem is keresem többé, kezdem elfogadni, hogy az emberekből kiölték már az önzetlenséget és a barátsággal összefüggésbe hozható tulajdonságokat. Már csak ismerősök vannak és ál-barátságok, a felgyorsult, pénz orientált világ termékei...Senkire sem számíthatsz, csak magadra. Ha elesel, igyekezz felállni, mielőtt eltipornak...Hiszen lupus et lupus, ember-embernek farkasa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése