Embernek lenni.. sosem könnyű

"Az ember egy porszem, nem látja senki
S e porszemnek kell mégis embernek lenni!
Ha vérzik a szíved és fájdalmad nagy
Ember légy mindig, és ember maradj!"

Dreams...

Your vision will become clear only when you can look into your own heart. Who looks outside, dreams; who looks inside, awakes.

Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.

Carl Gustav Jung

Júdások közt....avagy lupus et lupus

Júdások kozött élünk, élek. Árulók vesznek körbe, olyanok akiket barátnak tekintettem, de csalódtam. Mammon imádata tönkreteszi, megfojtja a barátságokat, kapcsolatokat. De ilyenkor felteszem magamban a kérdést barátság volt egyáltalán az, aki kapzsi érdekből elárult?! 1500 ft- ért? A csillámporos valóság folytatódik új díszletek között.. a tapasztalataim egyre érdekesebbek ebben a Dante poklához hasonlító mikrokörnyezetben. A pénz impériuma kezdi éreztetni befolyását, hatékonyan uszít, lassan kelt gyűlöletet. Ember embernek farkasa, itt az él meg hosszú távon aki átgázol a másikon saját érdekeit érvényesítve, kihasználva a másik naívságát.
Naív voltam, mert fiatal vagyok és ilyen téren tapasztalatlan, kihasználtak. Megfizettem a tanuló pénzt, de nem hagyom magam, farkassá kell válnom az ilyen emberekkel szemben.

Ködös valóság

Itthon vagyok, de érzem, a vesztem, vagy az ország vesztét?! Egy jó szállodában dolgozom, rendes emberek között, de a keresetből nem lehet egyről a kettőre jutni. Persze, most lehet mondani, hisz most kezdtél el dolgozni alig 4-5 hónapja. Mégis, távlatokban gondolkodva ebből a fizetésből nem lehet félre tenni, gyűjteni. Egy- két év múlva sem. El kell mennem újra, sajnos hiába a hazaszeretet, nem tudok belőle megélni.
A gyakorlatot megszerezve sajnos újra neki kell vágni egy hosszú és nehéz útnak.Úgylátszik ez sorsunk,ahogy 50-60évvel ezelött, most is kényszerűségből kell mennünk. Az újabb elvándorlásokban a kormány is szerepet játszik, hisz nem a megtartáson, hanem az elüldözésen munkálkodik "El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni! - mondta Magyarország miniszterelnöke. ..." Ilyen kijelentések után mit érezzen egy fiatal, ha lehetetlenné teszik lassan minden téren. Egyre szomorúbb a helyzet, a politika rányomja bélyegét a mindennapokra...

Boros Ida honvágydal

Emberezrek élnek a nagyvilágon szerte, kik örök lázadással jobb sorsot keresve sodródtak el hazájuktól messze. Van, aki gazdag lett, van, aki szegény maradt, van, aki palotában lakik, van, aki a hidak alatt, de még ha szebbet és jobbat is nyújt nekik az új idegen ismeretlen ország, mégis mindig hazavágynak, hazahív a honvágy. Az otthoni hír, emlék szemükbe könnyeket csal, és szívük mélyén fájó-vágyó himnusz lesz ez a dal:

Oly távol messze van hazám,
Csak még, még egyszer láthatnám,
Az égbolt, felhők, vén hold, szellők,
Mind róla mond mesét csupán.

Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,
Hozzátok száll minden álmom,
Ott ahol él anyám, ott van az én hazám,
S ott lennék boldog csupán.

A sorsom jó vagy rossz nekem,
Itt minden, minden idegen,
Más föld, más ég, más táj, más nép,
Óh bár csak otthon lehetnék.

Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,
Hozzátok száll minden álmom,
Ott ahol él anyám, ott van az én hazám,
S ott lennék boldog csupán.

Szakadék egy utca saroknyira

Már egy hónapja az új munkahelyemen dolgozom, egy öt csillagos szállodában. Minden reggel munkába menet az utca sarkon látok egy hajléktalant. Ott él, fázósan beburkolózva régi paplanjába, berendezkedve az utcai életre. Minden reggel egy pillanatra elgondolkozom. Milyen szakadék választ el sok emberéletet, milyen nagy kontrasztok között élünk. Belépve a szálloda falai közé egy más világ tárul elém, márvány borít mindent, csupa fényűzés és luxus, kaviár, lazac és pezsgő, lágy andalító muzsikával a vendégek kényeztetésére. S ekkor újra eszembe jut a hajléktalan, hogy juthatott az utcára, mi történhetett vele, ami az életét így derékba törte. Sok variáció eszembe jut. Undorom ettől a kapzsi világtól, ezektől az óriási kontrasztoktól, melyek meghatározzák a mindennapjainkat. Mindig is voltak és lesznek különbségek, de eddig ezek annyira nem zavartak, mint mostanában. Talán csak én vagyok az, akit zavarnak ezek a különbségek? Az emberek többsége tapasztalatom szerint az én elhárító mechanizmusok rabja, nem vesznek tudomást dolgokról, mert így is gondterhes életet élnek, rohannak, elnyomják a tudatalattijukban a káros behatásokat. Talán én is ezt teszem, tudtomon kívül, s ezért vagyok frusztrált többek között. Ha nincs kivel beszélgetni,megosztani gondolatainkat és érzéseinket, ki kell írni magunkból, ez az egyik legjobb gyógyszer a lelki problémákra.

Borongós gondolatok

Budapest, Budapest te Csodás...nincs sok időm töprengésre, elmélkedésre, minden energiámat elszívja a munkám, nem érek rá semmire, s ez fáj, mert nincs energiám, hogy a blogomat folyamatosan frissítsem, néha olyan szárnyaló gondolataim vannak, de nincs lehetőségem "papírra vetni", így lassan az idő elhomályosítja a brilliánsnak tűnő dolgokat.
Egy porszemmé váltam a hatalmas gépezetben, kapálózok, nem tetszik ez a világ, túl bűnös és kegyetlen. Tudom, mindent alulról kell kezdeni, hogy igazán jó ember váljon belőlem, de megaláztatásokkal és sokszor magánnyal van ez az út kikövezve...erre vágyom, ilyen áron?Újra rámtört a nagyvárosi tömegmagány, mert ezt az érzést csak így tudom definiálni, sokan vesznek körül a lelkem mégis néha oly magányos, nem ért meg senki. Testőrt próbálnak mellém álítani, féltenek, s nem megértenek... nem vagyok szélsőséges, csak érdekel a politika, van véleményem, amit ki merek mondani, nem akarok rosszat, csak a kaleidoszkóp színeit próbálom forgatni, nem csak egy féle színezetben szeretnék látni...ez baj.Nem maradok csendben, nem szegem le a fejem, kiállok a számomra fontos dolgokért. A pénz impériuma engem is megkörnyékezett, de nemet mondtam. A napokban vettem észre, hogy jelentősen megnőtt a hitelirodák, hitelezők száma, hitel lehetőséget kinálnak a tv-ben, olvassuk a kedvezőnek álcázott kamatokat az újságban, hova tartunk? Mi lesz ennek a vége? Eladósodott az ország, s népe is kiszolgáltatottá teszi magát. S csak bólintunk, támadunk, mit tegyünk, ha minimál bérből kell megélnünk? Itt jön elő a pro és kontra...